Én gyakran gondolok még a múltban egy diákra, -
s arra mi nincs már végképp, látszata sem: a Nyárra.
Volt egykor, velünk? Talán. Hitében éltünk, éltem:
nyílik majd út, dal egyszer valóra vált mesében.

Tavakra gondolok most, nyugtalan gyöngy-örömre
nagy víz-pajzsokon, amint tündérek ömlő könnye
mosollyá ...

Ez a cím akár válasz is lehetne
egyik műved címére, ám túl messze
juthatna versem képzelet-batáron, -
így ne vedd ezt még válasznak, Barátom!
(E világnak szól ez, és, bizony, okkal,
mivel az elsietett válaszokkal
tele van, persze, az is igaz: késő
gondolat sokszor nem sok jót ígérő.)
Épp most jelent meg a Szavak, fogalmak..
poémám, persze, ...

Sokféle hang járkál tavasz-határon,
ha bizakodnak az erdei fák:
néha hallod hangját a Hangtalannak,
s belső hangot kinyit külső világ.

Az életünkbe hangok visszatérnek:
az ijesztőek is, s a kedvesek.
Fehér láng-hang villan kékre, merészre,
s kerekülnek nappal-bagolyszemek.

Belső hangoktól csordul túl a lélek,
ha virágcsokrot nyújt át ...

Mottó: \"Két módon tehetnek bolonddá.
Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot.
A másik, hogy visszautasítod az igazságot.\"
(Søren Kierkegaard)



Hazudozás igazán fárasztó

dolog, hisz az embertől állandó

figyelmet követel, mivel meg kell

erőltetnie az emlékezetét, ha nem

...

Könnycsepp játszott el csillogó zenével,
s lenti sóhaj kilengő fenti kékkel.

Erdő vitte fatörzsek félénk árnyát,
s a varázslót, aki szívekbe lát át.

Madárhang-szikrák szálltak és lehulltak,
s egy köntösön színt gyújtottak ki: múltat.

Vitt az erdő könnycseppes-bűvös álmot,
hajnalpirost, mit a varázsló ...

Tény: kifosztottak minden oldalon.
Idősíkom lassanként elhagyom.
Lökdös a szél ingó lépcsőkön át.
Szemem figyel, benne szomorúság.

Szemem figyel, és szemem figyelem.
Figyelő szív suhan át szívemen.
Lélek figyel testet, lelket a test.
Akiben szív van, mindig rajtaveszt?

Gondolat, vers más világot teremt?
Vagy világot figyel, ...