Hová lesz a kacaj,
Hová lesz a sohaj,
Ha hangja elenyész?
S hová lesz az ész,
Midőn már nem gondolkodik?
S a szeretet,
S a gyűlölet,
Ha a szívből kiköltözik?

Kanyarogva fut, robog az életvonat.
Percemberkék róják végtelenbe futó útjukat.
A peronnál vigyázz, nincs lassulás, nincs megállás.
Ha mozdulatlan maradsz, nem leszel más, mint
Végső lakoma,csaholva marcangolja szét tested
az idő vasfoga.

Nem menekülhetsz, nem pihenhetsz.
Lázasan forog a mókuskerék ezernyi ...

Felednem kéne már, hogy itt voltál velem,
S nem gondolni arra, mit jelentesz nekem.
Hisz tudom, hogy enyém már soha nem lehetsz.
Tiéd a szívem, de minek, ha nem szeretsz?!
Pedig még azt mondtad, ha nem is hiszed el,
Kulcsoddal kezemben sosem veszítlek el,
Mert szívem láncának utolsó láncszemét
A kezedbe adtam, s a lánc másik felét
Megtartva ...

Érezted már?
Hogy veled van ki számít,
de mégis gátat állít
a magány?

Érezted már?
Hogy szeretnek,
de nem tudod kik lehetnek,
a barátaid?

Érezted már?
Hogy magadba roskadsz,
hogy van mit enni mégis koplalsz
hetekig?

Érezted már?
Hogy szeretsz valakit,
De megmondani kit
nem tudod?

Én ...

Ketyeg még a régi óra,
De soká, már ő sem húzza.
Csak ketyeg, ketyeg, újra ketyeg,
Az idő meg csak lassan pereg.

Lassan jár, csak jár az óra,
De nincs már aki őt felhúzza.
Érzi, lassan itt a vége,
Egyre lassul gyenge lépte.

Nem ketyeg már, ez a vége,
A mutató is megáll végre.
Padlásra ...

Míg a földet gyász temette,
Dúlván fergeteg felette
Pusztaságnak vad telén,
Mért virúla bájos éden
Kebelemnek belsejében?
Mert rózsámat ölelém.

Most, midőn a szép tavasznak
Uj virányi illatoznak
A mosolygó téreken;
Mért vagyon tél kebelemben,
Puszta, gyászos, véghetetlen?
Mert rószám ...