Mindig megbocsátani nehéz
S maga a szó is oly kevés
Nem elég egyszerűen kimondani
Azt valahogy ki is kell mutatni
Hisz a nyomnélküli szavak elszállnak
Mint ősszel a vándorló madarak

Neked megbocsátani soha nem fogok
Többé hozzád kötődni nem akarok
Látod, ily könnyedén ér véget,
Oly sebet hagy a szívbe mi végtelenül ...

1.
Marhatelep szomszédjában
épült fel a piciny házam.
Kik hasonló helyen laknak,
ismerői jól egy bajnak:
Hogy kérődző barátaink
bűze száz méterről megint

2.
Macska bújt a lefolyómba.
Mi űzhette vajon oda?
A megvadult tehenek zaja
És faruk fertelmes szaga.
Rejtőzködő kis lény-társam
Nem akarta hogy ...

Szép farkaskutya, Tinti, örülj! Leakasztom a szegről
csörgő láncodat. Ujjongón, az ölembe ficánkolsz,
hátsó lábadon ülve, nyifogva könyörgöd az örvet,
nagybundájú nyakadba. A szájkosarat szagolod víg
lelkesedéssel, erős fogaid közt tartod az ostort,
mindez a séta előjele, izgalom és ...

Tavaly delejes, dúsnövésű
hajamban sercegett a fésű...
Én nem tudom, hogy mi a titka,
hajam ma gyöngeszálú, ritka,
megtört, puha, mint ócska kelme
szálakra szétnyűtt, satnya selyme
s oly könnyen enged, símul, hajlik,
oly szépen helyére hanyatlik,
mint enyhe elmúlásra várván
erőtlen nagybeteg a párnán.

S jaj, veszteség, mi ...

Hatalmasnak indult.
Életében osztozkodó fatársai
ámuló irigységgel méregették: Újra nagyobb vagy.
Koronád, amellyel Meseországot akarod betakarni
és átölelve megvédeni,
ma újra izmosabb lett,
fejlődik, ég felé bomlik, tavaszba-tartan [d?].

És büszkén állt a fa.
Lábánál színtobzódásban millió vadvirág feslett,
patak ...

Gyülnek hangtalanul, gyülnek a tárgyaim,
úgy gyülnek köribém, mint a gyülő napok
s esztendők, melyeket megriadó, fanyar
kedvvel méregetek, mikor

szédelegve, fehér ingben, a lámpafényt
oltom asztalomon s csöndesen ágyamig
lépek, át a sötét, kriptasötét szobán
s mondom: újra betelt, ez is.

Gyülnek könyveim ...