Mikor tél pakol, mit visz el, s a tavasz
mint érkezik meg? Annyi éven át
figyeltem, mégis, máig ismeretlen
a búcsúzó és érkező világ.

Az évszakváltás furcsa, paradoxon!
Semmit sem rejt, de titka ottmarad
nyíló kapukban, könnycsepp mosolyokban:
elbúcsúzó, s érkező önmagad.

A tél, ha rám szól, hogy írjam a verset,
nem árulja el: ...

A még gyenge napfény simogatja lágyan
a kert zödlülő növényeit, fákat.
bokrokat, az egész melegedő tájat.
Gyere, gyere kikelet! Csak rád várunk már!

A télnek, bár eddig még gyenge volt, jó lenne, ha vége lenne.
A tavasz már eljöhetne. Még több színt vihetne a környékre.
Adja a jó Isten, hogy az a vágyam ...

Azt, hogy élőlény, - írtam már a versről.
Ember, - és isten egyaránt lehet.
Tetszik, nem tetszik: az érdekek szülték,
anyag forgásban, az isteneket.

Sokféle vers van. Egyik köznapoknak
emberkéje. A palack körbejár,
de nem szellem száll belőle magasba, -
hitvány lőrét fogad be ...

Bánatból, ha tükörarc felragyog,
szaladnak kis fénylábú csillagok
eléd, s paradox rabőrződ az ég,
míg csodálod a Szépség Börtönét.

A Bánat olykor embertestet ölt,
s érzi mit az időtől örökölt.
Kezében holnap botjával kopog, -
s előtte szívszorító holnapok.

A Bánat olykor kíváncsi magány,
benézeget a házak ...

A cím Tiéd, - és a műalkotás is:
kis ág, kereszten, amit Tőled kaptam.
Ha nem haragszol: e jelképes Erdőt
tovább viszem, szívkereszt-gondolatban.
Sok erdőt láttam: ébredező erdőt, -
ködből kibújik, és álmosan ásít,
s erdőt, amelynek lombkoronás lelkén,
csendjén, arany tűz itt-ott kivirágzik.
Láttam erdőt alkonyban elmerülni.
Hallgatott, ...

Azon tűnődöm: próza, s vers világa
hol találkozik? Hát, tényleg, lehet,
hogy gyakrabban néz más szemmel az író,
mint a költő, lóvásár tereket.
Írónak a ló: dokumentum-állat.
Tanulmányozza: miként is nyerít,
s a gazda-sorsból merítőkanállal
veszi, s átönti élet-szavait
könyveibe. Jó ez, ha végül minden
a lapokon izmosan eleven,
s ...