Karácsony. Ez az év.. Sírnak a cinkék.
Havas könnycseppek dermedt földre hullnak.
Elképzelt Jászol. Bámulnak a barmok.
Fénylő búját mutatja fent a csillag.

Irányt nem ad. Nyugat, Kelet lezártan,
feketén merül el az éjsötétben.
Ki született meg? Leng imák palástja..
A Hit hiszi. Persze, nem tudja mégsem.

Ó, az emberek olyan könnyen ...

A saját sorsunk fog minket feldarálni.
A sors az lehet Isten, izmus, akármi!
Mi csak alanyok vagyunk, kiket kell darálni!

Pusztítva egymást, őröljük az életet
nem véve észre, hogy törten élni nem lehet !
Te őrült! Ne daráld szét, ne bántsd az életet!

Sok költő írt Istenről, istenekről.
Mi volt versükben őszinte, - s mi nem?
Nehéz megtudni, - annyi költő játszik
mikor leírja a szót: Istenem!
Játszik magának, játszik a tömegnek,
érdekeknek, ha játszás érdeke,
vallhat hitből, de vallhat ...

A juhász némán a botjára támaszkodik.
A juhok csendben legelésznek.
A juhász magában a jó Istenhez fohászkodik,
hogy legyen vize a birkának, jerkének.
Az állatok csak a satnya száraz füvet tépik.
Nyoma sincs az égen a felhőknek,
mert a pásztor szava nem hallik az égig.
A birkák a legelőn szomjasan bégetnek.

METAFORA

Két fogalom lesz egy test, s lélek
ennél, s a költő lesz a papja:
szertartással e két fogalmat
a versében eggyé avatja.
Így lett egy Juhász Gyula versben
barna pókká a jámbor este.
Nem tudni: az est örült ennek,
vagy Juhászra szólt: - Ó, te beste!

SZIMBÓLUM

A szimbólum, vagyis a jelkép,
valamiről úgy alkot ...

Siri csend, mi uralja a temetőt.
Lassú lábnyomom, halk szó, döbbenet
a szívemben, belefúródva cseppenként
fájdalmam adagolom percekbe, lakóként.

Sir-halom nehéz fala közt bölcsője
Isten tenyere, párnája a keresztje.
Szorítom a fejfát, míg tenyeremben
könnyeim nem tündököl vérezve.

A csendben röppenő ...