Hangok futnak, majd egyesülnek, -
zsongás ringat csillogó csendet.
Fent felhő: tejjel megtelt emlő.
Édes lustaság oly kelendő!

Öröknek elhitt pillanat van:
Szellem alszik bezárt palackban.
S lehet: csak én? Át üvegálmon
holnapok piros tüzét látom.

Gyümölcsök érnek és beérnek,
hoznak méz sárgát, mélyen kéket,
ígérő ...

Kertben jártam, diót szedtem,
s az ősz tükrét nézegettem:

széllel játszott levél, sárga,
s olyan, - átváltott barnára.

Széllel játszott fény és árnyék.
Sóhajtoztak: - Messze szállnék!

Azt csak otthon vettem észre:
egy dión kert pöttömkéje.

Csiga-baba! Olyan kicsi:
ki nem látta, el sem hiszi...

Csepp érdem, közlöm ...

Egyszerű verset írnék most, de mégis
olyat, melyben a Bonyolult is kéklik,
s útkezdet úgy fut nyárból végtelenbe,
ahogy olykor elszökött szó szeretne.

A nyár egyszerű? Megszokás beérik,
s a lég színeket lendít fel, az égig,
zöldet, sárgát, álommal telt fehéret,
s az egyszerű mögött bonyolult ének.

A felhő úgy megy, ahogy elmegy ...

Ígértem, múltkor, hogy meglátogatlak, -
s csak ünnepekkor írtam levelet,
helyette, de, lelkem mélyén, a szándék
ott volt. Ígéret hamis nem lehet, -
nálam. A "jobb későn, mint soha" mondás
(bár egy kicsit hibádzik valahol)
most előugrik tegnapi homályból,
s egy megírt vers máris feléd lohol.
A lég liheg a túlfűtött melegtől,
s én is ...

A szülők kártyáztak a rokonokkal.
Dióvirág hullt: érdekes lelet, -
mind-mind olyan, mint az elpusztult hernyó.
Levélen fény árnnyal incselkedett.
Azt kérdezed: érdekelt-e a kártya?
Kártyázás nem, de a kártyák igen:
a koma, ki melegedett a tűznél,
télben, s tavaszhölgy, virágszerelem,
nyárban érett nő, kézben kéve, sarló
(nem vagyok ...

Álmaimban Kedves
újra itt vagy velem,
tegnapnak hitt emlék
szakadni képtelen;

tetten ért pillanat,
boldognak hitt évek,
- régen elfogadtam-
csak Téged idéznek.

Gondolatomban laksz,
néha még fáj nagyon,
úgy hittem, idővel
múlik a fájdalom.

Régóta ábránd vagy
mit szül a ...