A hídról lefelé nézek, a vizet el nem érem
követ dobok belé, s az hosszú pillanat múlva csobban csak
Az iskolára gondolok, tanáraim pillantására mellyel szigorúan mérnek végig s gyaláznak a porba.
A jegyeim rosszak -mondják- mindjárt megbukok! Én a hídról a víz felé egy kicsit kijjebb hajolok.
Családom már nem ért, többet várnak el, s én érzem kevés ...

Nekem ne mondja senki,
hogy előttem járt már ember a holdon.
Ezer éve itt élek, és nem láttam sehol sem lábnyomot.

Járok a szürke porban, és csak sebeket látok, hatalmas kövek szaggatta sebeket.
Hol van, még mire meghalok… nagyon fiatal vagyok,
és végtelenül magányos.
Mikor eljön, az idő a por eltemet, egy színtelen domb leszek.

Egy ...

A tavaszi Nap rámosolyog a környékre,
a bokrokra, fákra, kertekre, házakra, fűre.
Kellemes melegét már régen vártuk,
bár az elmúlt télre sem lehet panaszunk.

A Nap mintha tudná, hogy éppen róla írok,
sugaraival simít végig a papíromon,
majd kellemes melegét árasztja a tájra,
erre a tavaszra ébredő szép világra.

Mintha a Nők Napját ...

A várótermek piszkosak, kopottak,
s nyüzsgésben is horkolnak, alszanak.
Ha fülükbe szuszog tolató mozdony,
ez nekik nem ébresztő pillanat.

Álmuk? Az ország. Most: Kifosztottfalva,
s bunkós gőggel nagyot játszó király,
balesetek között döcög a szennyes
vonat, - lejtőn nem tud megállni már?

Igen. Meg olykor filozófus-álom
a világról: ...

Mikor tél pakol, mit visz el, s a tavasz
mint érkezik meg? Annyi éven át
figyeltem, mégis, máig ismeretlen
a búcsúzó és érkező világ.

Az évszakváltás furcsa, paradoxon!
Semmit sem rejt, de titka ottmarad
nyíló kapukban, könnycsepp mosolyokban:
elbúcsúzó, s érkező ...

Bánatból, ha tükörarc felragyog,
szaladnak kis fénylábú csillagok
eléd, s paradox rabőrződ az ég,
míg csodálod a Szépség Börtönét.

A Bánat olykor embertestet ölt,
s érzi mit az időtől örökölt.
Kezében holnap botjával kopog, -
s előtte szívszorító holnapok.

A Bánat olykor kíváncsi ...