Nincs dallamosabb harmónia

szerelmünknél, összhangzó, tiszta

szimfónia, érzése velünk

született, velünk hal el. Együtt



mindig boldogok vagyunk, hálás

vagyok a sorsnak, mert ő áldás

nekem, már azzal is: létezik,

hiszen megmutatta, leledzik



bennem érzés, amelytől képes

vagyok még szerelemre, ...

Kövek között hangya szalad, az ösztön
viszi a kis kitingépet tovább.
Késztetése van, gondolata nincsen, -
de futáshoz legalább hat a láb.

A hangya - hangya, - de az ember - ember?
A gondolat szabadnak megmarad?
Sav elmarja, felejtő lúg feloldja
mi léten túlhoz méltó pillanat.

Látom, tudom. Szellem szélmalomkarja
forog felettem, nyárvég ...

Az erdőben néha minden magányos,
bár együtt van, - olyan, akárcsak éppen
az ember, ha érzi: kallódó semmi
a társadalom feslő szövetében.

Szívós zuzmók, holt elődökből élők..
Itt-ott fekete évezredek átka.
Szajkó zajong, színes, tollas bohócság,
öntelt hang saját érdekét kiáltja.

Levelek, fent, a fénycsónakban ülnek,
s rá sem ...

Ágról ágra repül a szarka.
Repüljön csak, lelke rajta!
Egy vastag ág Őt elbírja.
A fészkét is az tartja.

Valamit visz a csőrében.
Elhelyezi azt a fészkében.
Dolgozik, gyűjt egyvégtében.
El sem fér már a fészkében.

Mondd Te, szarka, miért teszed?
Nincs már helyed a fészkedben.
Nem figyel rám. ...

Apámat többnyire testi

kínok gyötörték, anyámat

jobbára lelki. Elemi

érdekem súgta, találjam



meg testi - lelki védelmem.

S ím, mitől féltem legbelül,

fogfájós lettem, tény: ebben

e két fájdalom egyesül...

Könnycsepp játszott el csillogó zenével,
s lenti sóhaj kilengő fenti kékkel.

Erdő vitte fatörzsek félénk árnyát,
s a varázslót, aki szívekbe lát át.

Madárhang-szikrák szálltak és lehulltak,
s egy köntösön színt gyújtottak ki: múltat.

Vitt az erdő könnycseppes-bűvös álmot,
hajnalpirost, mit a ...