Ne áltassuk magunkat: hazaértünk,
ha fenyődíszen tükörcsend ragyog,
s itt-ott egy-egy ámító pillanatra
kissé kinyílnak lélekablakok.

Ne áltassuk magunkat: béke van már,
mert háború van, sajnos, mindenütt,
s máris elszáll angyalszárnyas varázslat,
s vaskéz-való egy-kettő szíven üt.

Ne ...

Fagy cipeli meggörbült hátán
az elhallgatott, merev utcát,
s figyeli tehetetlen isten:
lelket lehúzó szomorúság.

Szomorúság-isten, a könnyét
nem vigasztalják itt a fények:
mindent az ős HIÁBA őriz, -
közelt éppúgy, mint messzeséget.

Figyel a vers is, börtönrácsán
képzelet ül, - a Csillag álma,
de való: didergő ...

Ó, ti negyvenes, ötvenes
gyermek-évsorok! Köztetek
mi volt bánat? Mi volt öröm?
Hálás-csillagos köszönöm?

Csattogó ágak, hósubák...
Szégyeltük a kopott ruhát?
Ó, nem, dehogy! Árny, s fény szaladt.
Baj után bízó pillanat.

Mikulások, ti régiek!
Emléketek piros sziget.
Mi ragyogott most ...

Kis tér: fákkal berácsozott kalitka.
Járkálnak a fekete madarak.
Felhők alatt alkony rézszem, közönnyel, -
és készülődik sötét pillanat.

Madarak járnak, és emberek járnak, -
s azt, ami jön, nem sejti senki sem?
Rekedt hang rebben, és lehull, utána
idő bámul, s fájni kezd a szívem.

A tér-kalitkát ...

Sok költő írt Istenről, istenekről.
Mi volt versükben őszinte, - s mi nem?
Nehéz megtudni, - annyi költő játszik
mikor leírja a szót: Istenem!
Játszik magának, játszik a tömegnek,
érdekeknek, ha játszás érdeke,
vallhat hitből, de vallhat félelemből,
ha rátekint a Bosszú Istene.
Nem látod mily esendőek a pápák,
s más egyházfők, s a ...

Sziklás parton
nyári fűben ülve,
az ég a tűzorgonát
játszani küldte,
elázott hajamra.

Csillámokat ejt
a mélykék vízén
a halott gyermekét kereső
foszlott remény.

Egy síkban úszik a láthatár,
hol bánatos sirály a mélybe száll,
emlékét idézni:

hol szerepelnek a fák,
kik nem látnak hibát,
hol suttognak a ...