Szélben ringó rózsák mind arról beszélnek,
amelyek az ember szívében élnek.
Mesélnek a viharzó szerelemről,
regélnek a szelíd, csendes érzelmekről.

Szép, szerény szirmaik fénylenek,
boldogságot gerjesztően élnek.
Ezenközben ezek szépen, csendben
ott díszlenek kint, a kertben.

Sírnak a fák az éjszakában
Sírnak az elátkozott lelkek
Sírok én is a bús magányban
Siratom elveszett szerelmed
Sír az eső beszól az ablakon
Megkérdezi hogy mi bajom
Nem válaszolok kötél lóg mellettem
Potyog a könnyem én mindent megtettem
Fáj az élet a lelkem belehal
Sírat a táj és zokog a vihar
Nem tudják még hogy ...

Ritkán szerettek úgy, hogy jó volt nekem,
ha igaz voltam egy kapcsolatban,
a másik nem tartott lépést velem,
lemaradt, s újra magamra maradtam.

Testben nem, csak lélekben hagytak el,
volt múltunk, jelenünk s talán jövőnk,
tudtam nemsokára búcsúzni kell,
már voltak felettünk sötét felhők.

És most vagyunk mi ketten, ...

Csak lebegj könnyedén az élet felett,
mint falevél a szélben, szállj, nevess,
kívűl nyisd, belül csukd édes szemed
s ha a szerelem rád talál, hát szeress.

Add át magad minden földi jónak
hisz még itt vagy testben és lélekben,
légy Istennő és örülj ha csókolnak
fürödj meg kedves az ...

A szerelemnek nincs mindig vége,
Hiszen te szereted őt és ez a lényeg.
Még ha nem tudod hogy ő viszont szeret,
Soha ne törjön meg emiatt a lelked.
Hisz egy embert szeretni örökké,
Így lehet eltűnik a fény, és marad a sötétség.

Belezuhantam valamibe, ami egy mámorító érzés,
Nem számoltam Vele, de ez egy isteni végzés,
Babukám lett az én Párom,
Viszonzását is örömmel konstatálom.
De jaj! Közénk állt az Óceán,
S az Idő is mellé állt: Ó be kár!
Szerelmünk most haldoklik,
De nem hal meg soha,
Feltámad majd, ha már nem állhat közénk
Tér és Idő fontora.