Amikor a Duna partjén sétáltam,
egy öreg szomorú fűzfát láttam,
s rögtön saját magamra gondoltam,
mert így várok én is magányosan.

Duzzadó ajkaid érinteném!
Szerelmed forró tüzében égnék!
Kecses hattyútested átkarolnám
és bársonyos fehér kezed fognám.

De a szomorú fűz még mindig áll,
s magányosan a vízre dőlve ...

Szeretnék valahol máshol ébredni. Egészen messze.
Halványkék égbolt alatt, mélyvörös szerelembe.
Amit érzek, nehezen elmondható.
Tudom, hogy szeret engem a Mindenható.
Hűs felhők közé álmodom magam,
lehullik onnan önvádló szavam,
megyek, ameddig csak menni tudok,
talán valahova el is jutok, szélcibálta ...

Álnok álmok átok rátok,
szívemben rég nincs tanyátok!
Hitegettek, s szépet ádtok,
kinevettek, s mégis várok.

Reményem reménytelen remegése,
szerelem szemtelen, szép nevetése.
Hitem hitetlen heve hergel.
Álmok világa, hol vagy reggel?

\'Szövetség ez már, nem is szerelem\'
/József Attila/

Sorsod: a sorsom, megvan írva
Lemoshatatlan gyöngy-betűkkel:
Az én dolgom:ezt hírdetni
A világnak hévvel-hevülettel.
A te dolgod pedig-de, tudod jól:
A tüzet őrizni,szerelemmel,
S rám is vigyázni, ha már nem ...