Furcsa tudni: azokat is szerettem,
akikről elhittem, hogy nem szerettem.
Ki verset ír, az leírja, hogy mit lát, -
és látom a szeretet mozaikját.

Mozaikképét. Különös a lényeg:
érzésekkel okaik együtt élnek.
Együtt élnek, és végül együtt halnak, -
mozaikokból egész birodalmak.

Persze, a gének, és DNS ...

Gyávákat sohasem szerettem, -
csak gyávaságuk megértettem.
Önérdek közönyt megértettem,
megértettem, - de megvetettem.
Gyávákért tettem, amit tettem,
de azt belső parancsra tettem,
van, kinek ez megérthetetlen,
de most is teszem, itt van, bennem.
Becsület elengedhetetlen,
mert nélküle lélektelenben,
tengődik csak, akiben lélek, -
nagy baj, ...

Aggódtok-e estelente:
- A Becsület erre ment-e?
Ne féljetek! Vannak hegyek:
nem ismernek Becsületet!

Úgy látjátok, hogy ez jól van?
Hízik disznótok az ólban…
Hazátok, - most, ugye néztek? –
egyszer eladott egy népet,

- s fejet kapkodsz, kis ebadta? –
Erdélyt is, így, visszakapta,
s Dolfi Bácsit éljenezte…
Becsület, te, - ...

Nyílt kártyákkal is, s cinkeltekkel szintén
megy a játék. Nyílt kártyákkal se szép,
- elterjedt fejre csapásokkal együtt, -
tolvaj népségtől, eldurvult beszéd.

Nyerni, rabolni! Új, s új háborúkat
ezért hoznak, és álszent ég alatt,
álszent földön, a szennyes érdekeknek
mit összevissza prédikált a pap!

Sokféle pap van. Sok ostoba ...

Írott nyelvemlék… magyar… Egykor papja
az Égre gondolt… Máig igazabbra
váltott-e szó, vagy „por”, s homou vogymuk”
maradt, és azt a Kezdetet dadogjuk,
mondogatjuk, vélt haszonért cserében,
vagy csillogtatjuk bánat könnycseppjében,
és Kosztolányi (kedves, lantos róka)
versében, bár ötlet ragyogtatója,
mi fenét ér, hogy „egyedi” az ...

Ősz földje ez. Hajlongnak mind az ágak.
Egyedüllétén magányos virág
csodálkozik, halványul már a szirma,
s könnycseppes fény szűrődik rajta át.
Hallom, sokat dolgoztál, Ezermester!
S írtál is, gondolatban, könyveket,
- de csak magadnak. Bennem is a kérdés:
az író ír, de azzal mit tehet?
Fiatalon, miként egykor Petőfi,
még elhiszi: sokat. ...