Versben és európai stílusú haikuban…

Holnap is születnek majd, és meghalnak:
az emberek temetnek vagy mulatnak.

Ahogy besötétedik, sötét paplanjával betakar az este,
Én meg könnyezek, a mécses lángban, múlva megszűnt reményt keresve.
Az avar -volt falevelekben-… koszorúval kézben botorkálunk,
Arasznyi vastag levelek alatt végül a sírra ...

Majd egyszer mindannyian a csillag ősvényre lépünk,
Akkor, amikor befejeződik a földi létünk.

Most még elmegyünk a temetőbe, ott lakó szeretteinkhez,
Megemlékezünk együtt töltött időről, megyünk őseinkhez.

Gyertya, mécses ad csekély meleget, mit őszi fuvallat kerget.
Itt életnek vége és az enyészet megüli a sírkertet.

Sírok között, ...

A Sziklakéz készült: a mélybe lökjön,
halál-varázsba, mert felébredt élet
valónak nem kell, - nem bírja a jármot,
és megvet minden látszat-messzeséget.

A szeretet? Az ismert-ismeretlen.
Érzés. Fáj, ha van. Akkor is, ha nincsen?
Érdek-szeretet számító ajándék, -
s végül ...

Hűvösvölgy. Nagyrét. Szeptemberi nyár.
Szürke folt felett fényfelhős határ.
A kék fogyó, s növekvő. Hallgatag.
Erdő keretben ki-kisüt a nap.

Itt volt, egykor, munkásünnepeken
együtt dal, nyüzsgés, piros szerelem,
szónoklat, álom, elképzelt jövő,
játék, s szótenger: bízó, kétkedő.

Az út még ott. Csorbult kövön a ...

Erdő? Csodatáj. Benne annyi minden
együtt! Árnyak élnek félelmeinkben,
majd nap süt át tölgyes, bükkös sötéten,
s békét köt fény, s madárdal, - meseszépen.

Az erdőben olykor kis sárga gomba
ugrik eléd, vagy szegődik nyomodba,
vagy piros kalapon foltnyáj fehérlik,
s levélközökön át elvágysz a kékig.

Az erdő? Oly összetett, mint a ...

Neked írom, a "Szépség Koldusának".
Volt országodban koldus lett a Szépség.
Olykor eltévedt álmod volt az Isten, -
de a lelkedben vágy feszült, merész ég.

Minek írom? Hazád nem volt. Neked sem.
Képzelt tájaid hitted el Hazádnak.
Reménykedik a jót akaró Költő, -
míg a sínekre nem löki a bánat..

Meghaltál. Hányszor? Még ma is ...