A hazug élet, az álnok világ
szívet, s érzést, mindent szétrág.
Minek hazudni a szeretetet,
ha őszintén szeretni nem lehet.
A színpadias csók nem igazi,
a hű, igaz szív azt nem bírja ki!

Szelíd habokkal köszön el Tőlem a tó.
Szolid fénycsókja bájos, andalító.
Búcsúzom, de egy általában nem örökre.
Szeretettel gondolok e szép vidékre.

Mesét írnék, fülelek: a szívemben
milyen mese sír? Felzokog a Nincsen.
Kifosztott tájon kár kiált át káron,
de telt zsebűből nem kél szánom-bánom.
Keresztpogányság, megtévedt magyarság!
Igaz mesében mindig lélek, nagyság.
Igaz mese, ha kell, dicsér és vádol, -
nem hallgat fényről, - és nem hallgat árnyról,
önhaszon-lovagrendet mélyen ...

Meséket hallgatok
gyermekké válok.
Meséket olvasok
álmomban csapongok.

Ha meséket írok,
akkor magamból adok.
Lelkemből adakozok.
Magam is gazdagodok.

Mesék országa
a csodák világa.
Lelkemnek vágya
meséim valósága.

Ezt osztom meg a gyerekekkel,
kik hallgatnak engem figyelemmel.
Tele van a szívük

Olvasták: 296

Élet,