Szél száguld a habokon,
haragszik a Balaton.
Gondolkodom a nagy-nagy titkon:
miért haragszol Ránk, Balaton?
Mit tartasz Te a habokban,
hűvös, viharos titokban?
Mit rejtesz Te a viharokban?
Miért hullámzol? Haragodban?

Kérlek olvadj belém, titokban várlak.
Rejtőzzél napfényén, úgy is látlak.
Otthonod legyen szívem kalitkája
ott jöjjön álom szelíden szempilládra.

Sóhajod csókja vibráljon testemnek,
halott sejtjeim így újjászületnek.
Kéz a kézben, már barátság kötelék,
összeolvad a létezés, nincs szakadék.

Különös fény messzi tájról,
súgja felém a láthatárról,
a dalt...

Szépszólamú ének,
mint az álom lebeg,
s ott áll magában előttetek,
a fény és a láz.
Csak várja, hogy elkapják
fáradt karjaid.

A magányos bogárhad
a szellőkben kering,
azt hiszed köztük vagy,
de zuhansz már megint.

Mint meddő tünemény
szemed ...

Vadgesztenyefánk a barna komákat
földre leküldte. Kipp-koppos varázslat!
Négy-öt gyufaszál, - és belőlük ember
készíthető, de ügyetlen kezemmel
nem sikerült, az én emberkém lába
kihullt, féllábú lett, vagy máskor sánta,
szegény, mivel letört a gyufa vége:
megszületett, de balsorsa elérte.
Ám bölcs tanácsot ütött derék óra:
- ...

Nyárfákról madárhangok
hulltak: kis fénylapocskák,
csöpp kék csókolta semmik, -
de álmuk csillogtatták.

A hegyek távol voltak.
Mentem, s nem közeledtek.
Párolgott minden: égbolt,
táj, titok, mosoly, könnycsepp,

bánat, mely szívünk húzza
szakadék felé csendben,
szeretetvágy, mi ott ...

Gyermekkorban jobb lett a kedvem,
ha az égen feltűnt felettem.
Közel volt, - s ugyanakkor távol,
mint a lélek is önmagától.

Felhő fehér arcára nézett,
lengett, lebbent, miként kísértet:
kedves nyíltság titokkal játszott,
s tavasz nárcisza kivirágzott.

Volt, hogy furcsán fekete kertben
kis kerek békét ...