Szent Lajos király hídja
- memento mori -

Ma még tele a pohár
még zöldell az ittas rét
mely hol csatamező
hol szerelmeságy
ma még lángol a tűz
s érzed álmaid
kemence-meleg illatát
épül a város épül a ház
ma még tiéd a tér
ma még rád várnak az utak
s érted ragyog a csillag
ma ...

\'Ki lesz, ki úgy örűljön,
Oh szépem, jóm, neked,
Mint e szív, mely felé most
Forrón ver kebeled?

Ki lesz, ki úgy szeressen,
Mint én most, tégedet,
Ha távol a világban
Bal sorsom eltemet?

Ki lesz, ki, míg belőle
Egy porszem fennmarad,
Lánghévvel égjen érted
A súlyos föld alatt?

Ki lesz, ki síron túl is,
Az ...

Fehér a hó, s vakító,
mint tiszta nyakad, s te magad.
Lágyan fúj a szél, s kényeztet,
bárcsak a te kezed lenne.

Felkapja a lehullt falevelet
és az ringatózva hull lefele,
és lágyan érinti a Földanyát,
s megáll, majd egy újabb szellőre vár.

És megint repül még tovább,
pár hosszú percig meg se áll.
Én is ilyen levél ...

Amikor a Duna partjén sétáltam,
egy öreg szomorú fűzfát láttam,
s rögtön saját magamra gondoltam,
mert így várok én is magányosan.

Duzzadó ajkaid érinteném!
Szerelmed forró tüzében égnék!
Kecses hattyútested átkarolnám
és bársonyos fehér kezed fognám.

De a szomorú fűz még mindig áll,
s magányosan a vízre dőlve ...

Leírni téged nem lehet,
lelked elvakítja szemem,
és kék szemeid tükrében
több ezer csillag fürdik meg.

E két szem kutat és keres.
De ó jaj engemet nem lel.
Kóborlok tovább és várok,
hogy szerelmem végre lásson.

És mindig mikor meglátom,
egyetlenegy szóra várok,
mely lelkem felrepítené,
s le, semmi se ...

Láttam, megindult a tavasz, illatos
Szellő kerengett zöldesedő nyomán,
Reszketve megnyiltak virági
Harmatosan, s ragyogó kebellel.

Láttam; de téged, hajnali gyenge kép,
Nem láthatott még andalodó szemem,
Már szinte fonnyad fű, virág, lomb,
S mégsem akarsz szemeimbe tünni.

Jer, visszatér a könnyü tavasz ...