Nap tüzétől izzik, forrong a táj
gyenge fuvallatról álmodik a lét.
Gyilkos, katlan- sújtott testünk egyre fáj
feledni vágyjuk a nap melegét.
Fellegekért kiált minden, aki él
esőért esdekel, sóvárogva kér.
Enyhet- adó záport remegve remél
fuldokló imájuk az egekig ér.
Suhanó fellegek, enyhet- adó zápor
messze tova tünnek, tikkad a ...

Az életmindenfelé csaknem kiszárad.
Az ördög tüze égeti a tájat.
A levegőben a pokol lehelete.
A légben érződik gyilkos jelenléte.

Ez maga a gonosz, az ördög tündöklése.
Csak jönne már az eső, hogy ezt megszüntesse.
Azonban ha jön, az nehogy pusztítson,
hanem e szomjas világra enyhet hozzon,

hogy az élet ismét kiviruljon,
frissülés ...

Letűnt álmok ablakában
mereng egy nép önmagában,
ősi vérből sereglenek,
s bomlasztják rég idegenek.

Trianon bősz ármányában,
Istent játszott tűzpoklában,
veszteseket mélyre vetve,
önkényében eltemetve.

Elemek vad viharában,
bíborló, mély alkonyában,
sötét felhőn megeredve,
démonokkal ...

Búzaföldön érlelődő kalászok
villantak felém, - zöld acélszemek.
Körpanorámát forgatott a távol:
halvány kékbe öltözött hegyeket.
Domboldalon magas fűből kinézett
a szamóca, ártatlanság piros
kis lénye, ki a rátaláló kézre
szépséget és örömet csillagoz.
Kertóriás, nagy ház.. Kérdés: kié is?
Talán egy milliárdos karvalyé,
az ...

Kérdezni is merek még, - s válaszolni.
Nagy börtönöm darabka végtelen.
Az Anyag iránt sincs bennem csodálat,
de, kelletlenül, létét elismerem.
Nem úgy, miként a szemforgató népség
ismeri el teremtett Istenét
önérdekből, szokásból, gyávaságból,
és magába rejt szomorú mesét,
miközben tudja (vagy a mélyben sejti):
minden anyagból, tüzes ...

Pitypang fehér gömbje elszendereg.
Felhők felé siet a sok sugár.
Fénykapuban megáll az alkonyat,
s tűnő tavasszal szembenéz a nyár.

A határban egymás mellett hever
barna és zöld: két elfáradt rokon.
Friss zöldnek erőt barna föld ad át:
magérlelőt kalászos csúcsokon.

A költővel kóbor kíváncsiság,
kivert kutya fut, mely ...