Mikor tél pakol, mit visz el, s a tavasz
mint érkezik meg? Annyi éven át
figyeltem, mégis, máig ismeretlen
a búcsúzó és érkező világ.

Az évszakváltás furcsa, paradoxon!
Semmit sem rejt, de titka ottmarad
nyíló kapukban, könnycsepp mosolyokban:
elbúcsúzó, s érkező önmagad.

A tél, ha rám szól, hogy írjam a verset,
nem árulja el: ...

A cím Tiéd, - és a műalkotás is:
kis ág, kereszten, amit Tőled kaptam.
Ha nem haragszol: e jelképes Erdőt
tovább viszem, szívkereszt-gondolatban.
Sok erdőt láttam: ébredező erdőt, -
ködből kibújik, és álmosan ásít,
s erdőt, amelynek lombkoronás lelkén,
csendjén, arany tűz itt-ott kivirágzik.
Láttam erdőt ...

Azon tűnődöm: próza, s vers világa
hol találkozik? Hát, tényleg, lehet,
hogy gyakrabban néz más szemmel az író,
mint a költő, lóvásár tereket.
Írónak a ló: dokumentum-állat.
Tanulmányozza: miként is nyerít,
s a gazda-sorsból merítőkanállal
veszi, s átönti élet-szavait
könyveibe. Jó ez, ha végül minden
a lapokon izmosan eleven,
s ...

A tűzhelyen a lábas kék volt,
s időnként kék a kinti égbolt.
Múlt kék olykor még ma is ott van
eltűnődő mindennapokban.

Volt-fáradtság is ott a mában:
egy lehangolóbb fáradtságban,
mely, ha néz az estholdas égre,
nincs benne már egykor-reménye.

Az sem rejtély, hogy hová lettek,
miket volt-kezek ...

Látni vélni lelked színét
Mint érezni a napfény ízét
Lágy szellő ha megsimít Mosolyogj ha felderít

Mosolyod majd elhervad
Ha az idő hallgattat
Esőfelhő közeleg
Ez mossa el köteled

Kötél nélkül táncolhatsz
Táncos lábbal szaladhatsz
Ha a futásod véget ért
Pihenj meg ...

Tüzes teste
dal a lelke,
színe selymes,
íze testes,
fínom léte
asztal éke!
A bornak pohara
a jókedv forrása,
az ital varázsa
lánycsók cuppanása!
Bort a pohárba, bút a kukába!
Íze, illata
jó bor sajátja.
Bátran kiáltva
zengném világba:
jó bort a pohárba,
csókot az arcunkra!
Vidító dalokat ajkunkra!
Fújja, fújja, ki ...