A várótermek piszkosak, kopottak,
s nyüzsgésben is horkolnak, alszanak.
Ha fülükbe szuszog tolató mozdony,
ez nekik nem ébresztő pillanat.

Álmuk? Az ország. Most: Kifosztottfalva,
s bunkós gőggel nagyot játszó király,
balesetek között döcög a szennyes
vonat, - lejtőn nem tud megállni már?

Igen. Meg olykor filozófus-álom
a világról: ...

Burka lehullt,
s diószem itt,
issza őszi
csend cseppjeit,

s levélpárnán,
mely sárga-zöld,
szelíd barnán
rád szól, köszönt:

- Fent voltam én,
most lent vagyok.
Fent a csillag
most is ragyog,

mert magasban,
ott égi ág,
s nem leng, - az már
másik világ!

Érlelt a nyár,
az ősz elért,
sors-koppanást
rám ...

Mikor tél pakol, mit visz el, s a tavasz
mint érkezik meg? Annyi éven át
figyeltem, mégis, máig ismeretlen
a búcsúzó és érkező világ.

Az évszakváltás furcsa, paradoxon!
Semmit sem rejt, de titka ottmarad
nyíló kapukban, könnycsepp mosolyokban:
elbúcsúzó, s érkező önmagad.

A tél, ha rám szól, hogy írjam a verset,
nem árulja el: ...

A cím Tiéd, - és a műalkotás is:
kis ág, kereszten, amit Tőled kaptam.
Ha nem haragszol: e jelképes Erdőt
tovább viszem, szívkereszt-gondolatban.
Sok erdőt láttam: ébredező erdőt, -
ködből kibújik, és álmosan ásít,
s erdőt, amelynek lombkoronás lelkén,
csendjén, arany tűz itt-ott kivirágzik.
Láttam erdőt ...

Azon tűnődöm: próza, s vers világa
hol találkozik? Hát, tényleg, lehet,
hogy gyakrabban néz más szemmel az író,
mint a költő, lóvásár tereket.
Írónak a ló: dokumentum-állat.
Tanulmányozza: miként is nyerít,
s a gazda-sorsból merítőkanállal
veszi, s átönti élet-szavait
könyveibe. Jó ez, ha végül minden
a lapokon izmosan eleven,
s ...

A tűzhelyen a lábas kék volt,
s időnként kék a kinti égbolt.
Múlt kék olykor még ma is ott van
eltűnődő mindennapokban.

Volt-fáradtság is ott a mában:
egy lehangolóbb fáradtságban,
mely, ha néz az estholdas égre,
nincs benne már egykor-reménye.

Az sem rejtély, hogy hová lettek,
miket volt-kezek ...