Gyermekünknek gyermeke, szívünknek ő a közepe.
A mi kicsinyke unokánk nagyon szerény, önzetlen.
Viselkedése közvetlen, megértő, illedelmes.
Ő sokat tud, semmire se kell kérni, mert figyelmes.

Az iskolában mindenki, - szeretik a gyermekek.
Szelleme, jelleme hódít, az okos tekintetek.
Van egy pár jó barátja, akiket vállon vereget,
A ...

Ha Te hajnal vagy Én egy éjszaka,
Ha itt maradsz, Én megyek haza.
Ha már rég alszol, Én ébredek,
Ha félsz, Én védelek.

Ha tavasz vagy Én őszi levelek,
Ha sivatag Én kéklő tengerek.
Ha színes vagy Én színtelen,
Ha gazdag Én nincstelen.

Ha pára vagy Én porszemek,
Ha szaladsz Én nem megyek.
Ha sós vagy Én íztelen,
Ha ...

Szívleld meg a buja természet, andalító dallamát,
Szippantsd a bódító, hódító színes virág illatát.
Ég veled, te meleg lagymatag tavasz, ölelkezik már
A távozó kikelet, és a tűzforrón érkező nyár.

Fiúk, lányok ölelkeznek párban, a mezőn kószálnak,
Mosolyognak egymásra, milyen kacérak, ...

Szemedbe nézek,
s lelkembe lát a fájdalom,
Hogy szeress, hogy csókolj,
tudom el nem várhatom.
De megismerni úgy kívánom
édes ízű lelkedet,
ha tőlem ezt is elveszed,
az őrület lángja eltemet.

Bámullak, de pillantásod tőlem,
Rabló begyár! elveszed,
de rád nézni újra,
a gyáva eb, én sem merek.
S ha fülembe nyargal ...

Sötét ül a tájra,
s nem látok a homályba.
Csak ordít a félelem,
mert tudja nem élhet nélkülem.

Sötét ül a tájra,
s egy farkast hív magányra.
S az üvölt, fájlalja a világot,
Hallgat, mert nem érti mért kiáltott.

Ordít, csak üvölt a félelem,
ordíts csak, üvölts én vérebem!
Üvöltsd a holdra, üvöltsd a ...

Egy világtalan sétál a téli világban,
s nézi, mit nem láthat,
mert még hisz a csodákban.

De már lehullt az utolsó levél a fáról,
s ő már nem repes a kimondatlan szótól.
Már nem ordít némán dadogva,
már nem fordul a sötét sarokba.

Ö már nem hisz a szerelem tüzében,
mi sebet nem hagy, csak mélyen a lelkében.
Már nem fél ...