Parolázik bánat, s poétabánat:
szellemviláguk végül egyet ad.
Egyik könnycseppet hozott volt nyarakból,
másik ringat síró dallamokat.

Nagy kék kapuja égbolt végtelennek
nyitott, s benne, véled, valaki áll:
félig ismerős, félig ismeretlen,
büszkén koldus, tűnődően király.

A pázsitfű barnán lengő kalásza
mesékbe illő, átintő ...

Lent a völgyben fehér virágok: házak, -
szirmaik fényt felénk küldő falak.
Darázs döngést dajkál, s hajlongó fűben
szöcskék semmiből semmibe ugranak.

Ugrunk vagy nem, élet akkor is ugrat,
gyakran, régi semmiből újba át.
Ezüst pont csillog, elforgó tükörben
elveszti, s visszanyeri önmagát.

Menekülne tanácstalan varázslat:
a lég ...

Egy szép bögre egymagában
állt az asztalnak sarkában.
Ábrándozott csak úgy, magában:
szétnézne a világunkban.

Útja most egyhangú: asztal, mosogató és konyhaszekrény.
De mivel nem tud menni, csak áll az asztal sarka szélén.
Egyszer erőt vett magán: - Csak azért is elindulok én!
és kikötött a konyhában a szemétláda tetején!

A ...

Versben és eredeti, Bashó féle haikuban…

A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.

*

Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.

*

Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.

*

Bennem ég még tudat, hogy a nyár ...

Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.

Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény. ...

Mint zúgó szél a rétek csókját
Hazám, magammal hoztalak.
Itt vagy velem, fáradt agyamban
Dalolsz, mint csobbanó patak.
Játékszerét a gyermek jobban
Nem őrzené: ha jön az éj
Tündéri képedet szorítom
Szívem fölé.

Te drága táj, zöld lombjaiddal
Szelíd körtáncot lejtesz itt,
Folyóid karcsú-kék szalagja
Színe még bennem ...