Olykor verssorok bennem újra élnek,
bár szerzőjüket régen elfeledtem.
Minden felejt, s csak bohóckodó látszat
mi eljátszik könnycseppes végtelenben.

Olykor verssorok szabadságról szólnak,
s mikor arról: álomról. Hamar véget
vet álomnak, reménynek Örökálom:
a ...

Hangok futnak, majd egyesülnek, -
zsongás ringat csillogó csendet.
Fent felhő: tejjel megtelt emlő.
Édes lustaság oly kelendő!

Öröknek elhitt pillanat van:
Szellem alszik bezárt palackban.
S lehet: csak én? Át üvegálmon
holnapok piros tüzét látom.

Gyümölcsök érnek és beérnek,
hoznak méz sárgát, mélyen kéket,
ígérő ...

Ezen a csendes utcán magam járok.
Szépek a fenyők, szépek az árnyak.
Mindenfelé nyugtató mély csend honol.
Írásra késztetés van itt mindenhol.

A sudár fenyők engem verselni hívnak.
Írásra témákat nekem e séták adnak.
Üdülőnkbe érve érzem, hogy alkotnom kell,
hiszen ez az utca engem erre ingerel.

A ...

Egyszerű verset írnék most, de mégis
olyat, melyben a Bonyolult is kéklik,
s útkezdet úgy fut nyárból végtelenbe,
ahogy olykor elszökött szó szeretne.

A nyár egyszerű? Megszokás beérik,
s a lég színeket lendít fel, az égig,
zöldet, sárgát, álommal telt fehéret,
s az egyszerű mögött bonyolult ...

Ígértem, múltkor, hogy meglátogatlak, -
s csak ünnepekkor írtam levelet,
helyette, de, lelkem mélyén, a szándék
ott volt. Ígéret hamis nem lehet, -
nálam. A "jobb későn, mint soha" mondás
(bár egy kicsit hibádzik valahol)
most előugrik tegnapi homályból,
s egy megírt vers máris feléd lohol.
A lég liheg a ...

A szülők kártyáztak a rokonokkal.
Dióvirág hullt: érdekes lelet, -
mind-mind olyan, mint az elpusztult hernyó.
Levélen fény árnnyal incselkedett.
Azt kérdezed: érdekelt-e a kártya?
Kártyázás nem, de a kártyák igen:
a koma, ki melegedett a tűznél,
télben, s tavaszhölgy, virágszerelem,
nyárban érett nő, kézben kéve, sarló
(nem vagyok ...