Azt, hogy élőlény, - írtam már a versről.
Ember, - és isten egyaránt lehet.
Tetszik, nem tetszik: az érdekek szülték,
anyag forgásban, az isteneket.

Sokféle vers van. Egyik köznapoknak
emberkéje. A palack körbejár,
de nem szellem száll belőle magasba, -
hitvány lőrét fogad be ...

Azon tűnődöm: próza, s vers világa
hol találkozik? Hát, tényleg, lehet,
hogy gyakrabban néz más szemmel az író,
mint a költő, lóvásár tereket.
Írónak a ló: dokumentum-állat.
Tanulmányozza: miként is nyerít,
s a gazda-sorsból merítőkanállal
veszi, s átönti élet-szavait
könyveibe. Jó ez, ha végül ...

Egy másik dalnok műveit olvasgatva magam leszek gazdagabb.
Költő! Add a szavad! Igazságod szívemben él és ott is marad!
Szép szavakat is szóljál, ne csak igazat!
Ámbár a szavak akkor szépek, ha mindég igazak!

Sete-suta medve
totyog be a kertbe
gyümölcsöket szedve.
Ám jön egy méhecske
Őt fenékbe csípve.
Elbődül a medve
gyümölcseit leejtve.
A gazda lép a kertbe
látva, hogy lop a medve
gurul bősz méregbe!
Fogja a gereblyét
és elveri a medvét.
.

Az erdőt jártam, szomorú varázsló.
Valahol este várt, és csillagzárszó,
de még alkony volt és piros meséket
ragyogtatott egy láthatatlan lélek.

Igen, alkony volt... és sebzőn, szívemben
tőrt villantott gonoszság-jóság isten,
gyönyörű tőrt, pengéjén égő szépség
ígérgette édenkert-messzeségét.

A fák megálltak készülő ...

A tűzhelyen a lábas kék volt,
s időnként kék a kinti égbolt.
Múlt kék olykor még ma is ott van
eltűnődő mindennapokban.

Volt-fáradtság is ott a mában:
egy lehangolóbb fáradtságban,
mely, ha néz az estholdas égre,
nincs benne már egykor-reménye.

Az sem rejtély, hogy hová lettek,
miket volt-kezek építettek.
Emberkéi egy álszent ...