Fehér a táj, sűrűn esik a hó, mint egy pép,
Félelmetesen, furcsán, fantasztikusan szép.
A nagy fenyők glédában őrzik a szépséget,
Hó, fehér takaróként őrzi a hideget.

Mindenütt fehér hó, kemény hideg és magány,
Ember vastag bundában, botor ki itt vagány.
E körülmények között végigmenni, helytállni
Embert próbáló feladat; hittel ...

A Sziklakéz készült: a mélybe lökjön,
halál-varázsba, mert felébredt élet
valónak nem kell, - nem bírja a jármot,
és megvet minden látszat-messzeséget.

A szeretet? Az ismert-ismeretlen.
Érzés. Fáj, ha van. Akkor is, ha nincsen?
Érdek-szeretet számító ajándék, -
s végül mit vált ki színlelő szívekben?

Hát itt éltem? Vagy hazám ...

Egy álom sírt, miközben lassan ment el, -
különös, de az álom is csak ember:
születik, s meghal nehezen vagy könnyen,
vér villanásban, gyöngyként hulló könnyben,
elégő nyárban, őszi hallgatásban,
amikor másutt víg szüreti tánc van,
s meghalhat télen, mikor hópihéken
kis vaksi fény kél, s alszik ki a szélben,
vagy tavaszban, ha csöpp ...

Az ősz első jele az, mikor átnéz
kék szem a kéken: csend, s bánat, hallgatag,
visszanéznek, elmúláson tűnődnek,
s könnycseppesek kimondatlan szavak.

Én is tűnődöm ilyenkor. A Szépség
köntöse alatt félénk táj szíve fáj.
A költő lehet, hogy szavaknak isten, -
valóságnak csak száműzött király.

Egyik virág bezár, de nyit egy ...

Hűvösvölgy. Nagyrét. Szeptemberi nyár.
Szürke folt felett fényfelhős határ.
A kék fogyó, s növekvő. Hallgatag.
Erdő keretben ki-kisüt a nap.

Itt volt, egykor, munkásünnepeken
együtt dal, nyüzsgés, piros szerelem,
szónoklat, álom, elképzelt jövő,
játék, s szótenger: bízó, kétkedő.

Az út még ott. Csorbult kövön a ...

Erdő? Csodatáj. Benne annyi minden
együtt! Árnyak élnek félelmeinkben,
majd nap süt át tölgyes, bükkös sötéten,
s békét köt fény, s madárdal, - meseszépen.

Az erdőben olykor kis sárga gomba
ugrik eléd, vagy szegődik nyomodba,
vagy piros kalapon foltnyáj fehérlik,
s levélközökön át elvágysz a kékig.

Az erdő? Oly összetett, mint a ...