Levetkezett gondolataimat,
csábítja gyötrelmes kérdőjel.
Felijedvén.
Nyugalmas, üres kozmoszában..
Riadt testemen megfeszülten,
ébredvén a sivár valóságban.

Félelemtől görcsös ujjaim
nyúllanak érted oda,
ahol az árnyad fehéren éled.
Majd merülök lassan mint fájdalmaim..
Fuldoklón,ahol a kétség felébred.

Koldusnak ...

Ha álmodban
lehajtod szemed,
Mit látsz?
Körvonalazódik
halványban Kit vársz?
Mit szeretsz?

Érzed-e
mágnesként a vágyaid?
Mik behúzva,
jól ledöntenek..
S fájdalmak érzetét melledből?
"Mik nappal,képtelenek.."

Kezeddel nyúlsz-e felé
mint délibábot látva?
Arcában a csillogást,
s hogy foszlik ruhája?

Elkapva ...

A fű szára sárga volt, ám kalásza
fehér aranyat villantott a tájra,
s át-átvillantott nyáron túli ősznek,
egy másik fénynek, közös ismerősnek.

A rét felett szitakötők vadásztak,
s a táj tükröt álmodott önmagának,
álomtükröt, melybe szépsége nézhet,
s melyben ujjongó, gyönyörű igézet.

Fehér arany villant, s nagy, kék ...

A lázrózsáit rózsáknak ne nézzed!
Megtéveszt látszat, sok kifestett részlet?
Gondolkodj, értsd meg Európa sorsát,
s mit miért színlel beteg Magyarország!

Beteg? Haldoklik. Lassan gyermek sincsen.
S van-e magyar, ki becsületre intsen?
S a nép? Hát ez nép? Botránylovagoknak
elnézi azt is: szabadon rabolnak.

Fentről hazát hazudnak ...

Ó, te tündéri boszorka!
Lelkem gyengéd erőszaka!
Te vagy nekem a nyílt titok
ajkamon néma sikolyok.
Te vagy a csalfa reménység,
te vagy nappali sötétség!
Ajkamon néma kiáltás,
kitartás és feladás.
Álmom mélyén te csúf csoda,
akarlak, édes mostoha!
De- mert szívem élőhalott,
élek emitt, halok - amott!

Az életmindenfelé csaknem kiszárad.
Az ördög tüze égeti a tájat.
A levegőben a pokol lehelete.
A légben érződik gyilkos jelenléte.

Ez maga a gonosz, az ördög tündöklése.
Csak jönne már az eső, hogy ezt megszüntesse.
Azonban ha jön, az nehogy pusztítson,
hanem e szomjas világra enyhet hozzon,

hogy az élet ismét kiviruljon,
frissülés ...