Miért ígérget a Felejthetetlen
itt is, ott is, felejtő csend-kehelyben?
S a múltból volt fény mikor visszalobban
legtöbbször miért virág bánatokban?

Miért tekint az őszezüstös barka
selyme tűnődőn távoli tavaszba?
Oly gyors a kék, s felébredt tavasznépek
úgyis elűzik a volt Messzeséget!

Miért a méh, ha forgó égi kaptár
méze ...

Nekem ne mondja senki,
hogy előttem járt már ember a holdon.
Ezer éve itt élek, és nem láttam sehol sem lábnyomot.

Járok a szürke porban, és csak sebeket látok, hatalmas kövek szaggatta sebeket.
Hol van, még mire meghalok… nagyon fiatal vagyok,
és végtelenül magányos.
Mikor eljön, az idő a por eltemet, egy színtelen domb leszek.

Egy ...

A tavaszi Nap rámosolyog a környékre,
a bokrokra, fákra, kertekre, házakra, fűre.
Kellemes melegét már régen vártuk,
bár az elmúlt télre sem lehet panaszunk.

A Nap mintha tudná, hogy éppen róla írok,
sugaraival simít végig a papíromon,
majd kellemes melegét árasztja a tájra,
erre a tavaszra ébredő szép világra.

Mintha a Nők Napját ...

A várótermek piszkosak, kopottak,
s nyüzsgésben is horkolnak, alszanak.
Ha fülükbe szuszog tolató mozdony,
ez nekik nem ébresztő pillanat.

Álmuk? Az ország. Most: Kifosztottfalva,
s bunkós gőggel nagyot játszó király,
balesetek között döcög a szennyes
vonat, - lejtőn nem tud megállni már?

Igen. Meg olykor filozófus-álom
a világról: ...

Burka lehullt,
s diószem itt,
issza őszi
csend cseppjeit,

s levélpárnán,
mely sárga-zöld,
szelíd barnán
rád szól, köszönt:

- Fent voltam én,
most lent vagyok.
Fent a csillag
most is ragyog,

mert magasban,
ott égi ág,
s nem leng, - az már
másik világ!

Érlelt a nyár,
az ősz elért,
sors-koppanást
rám ...

Mikor tél pakol, mit visz el, s a tavasz
mint érkezik meg? Annyi éven át
figyeltem, mégis, máig ismeretlen
a búcsúzó és érkező világ.

Az évszakváltás furcsa, paradoxon!
Semmit sem rejt, de titka ottmarad
nyíló kapukban, könnycsepp mosolyokban:
elbúcsúzó, s érkező önmagad.

A tél, ha rám szól, hogy írjam a verset,
nem árulja el: ...