Kövek között hangya szalad, az ösztön
viszi a kis kitingépet tovább.
Késztetése van, gondolata nincsen, -
de futáshoz legalább hat a láb.

A hangya - hangya, - de az ember - ember?
A gondolat szabadnak megmarad?
Sav elmarja, felejtő lúg feloldja
mi léten túlhoz méltó pillanat.

Látom, tudom. Szellem szélmalomkarja
forog felettem, nyárvég ...

Az erdőben néha minden magányos,
bár együtt van, - olyan, akárcsak éppen
az ember, ha érzi: kallódó semmi
a társadalom feslő szövetében.

Szívós zuzmók, holt elődökből élők..
Itt-ott fekete évezredek átka.
Szajkó zajong, színes, tollas bohócság,
öntelt hang saját érdekét kiáltja.

Levelek, fent, a fénycsónakban ülnek,
s rá sem ...

Kifosztott és elhagyott lelkem

csendesen zokog, mert az élet

viharában te már nem féltesz,

fájlalom, hogy nem hiszel bennem



és hogy már nem szeretsz, szenvedek,

mert te már nem osztod meg velem

életed. Egyedül kedvesem

immár félszárnyú angyal lettem,



újfent szárnyalni csakis akkor

leszek képes, ...

Szerkesztőségünk újságírót
keresett, egyik jó barátom
jelentkezett az állásra, hol
a főszerkesztőnk várta. - Sándor,

hogy áll a nyelvekkel? - Teljesen
jól – feleli barátom -, hála
Istennek, magyarul perfekten
tudok, a többin kézzel - lábbal...

Rossz korral, - és korával összetöpped
az ember kedve. Hiheti a többet, -
de kérdi már: más mérlegen mit érne
Kosztolányi Hajnali részegsége?
Jó. Égi bált látott fent élénk Szépen, -
s ki tartotta lent, háza ketrecében?
Be-becsaphatta önmagát, vigyázón,
de intő árnyék átbújt fénytelt zászlón.

Ugat a dog, gőg-palota kövére
ha ...

Óh, mennyire eleven

és őszinte a szerelmed!

Ahogy kiteljesedett,

lett tán kissé rejtelmesebb,



jóllehet kacérságod

időnként jobban kívánom,

mint azt a gyönyört, mámort,

mit szerelmed néha rám ont...