Taposd el a múltadat,
kösd fel a szemfedőd!
Globalizált új szavak,
ebben rejlik jövőd.

Lájkolj, kiálts: hogy „kúl”,
ne használd mi magyar!
„Az üveghegyen túl”
már nekünk oly fanyar.

A nagy unióba’
ne gondozd a gyökered,
magyar koporsóba
kalapálj még szögeket.

Olimpiák napján
a himnuszt sose ...

Itt fekszem újra ágyamon,
A tollam a papíron hagyja lábnyomom.
Lehunyom szemem s ott állok a tájon,
Mi után szívem csak vágyott.

Tüdőmig hatol a hideg levegő,
Ropog a hó, lágy szellő csípi arcom.
Búvó táj, hová őrült képzelet rejt.
De vágyból kovácsolt hideg képzelet.

S hegyek magasodnak előttem,
A hó és jég csupasz ...

Engem az éjszaka szült,
A csillagok közt járok.
Tökéletes nyugalomban a reggelre várok,
Hogy miért? Mert akkor gyönyörűséget látok.

A Nap véresen oszlatja szét az éjt,
Mint víz a száraz földet ha sebes a zápor.
De én még látom ki az ki ott áll az ég alatt,
Alkonyat leánya haját kibontva nevet.

Mosolya perzsel s mégis állom a ...

Karcol a toll furcsa mintát a papírra,
Egy gyönge kéz mi görbén irányítja.
S az agyam gondolatait így vetem papírra,
A tudatom, gerincem velejét tördeli darabokra.

A foszlányokban ott van minden,
Ahogy a sorsod a holnapodban,
De nem feleded mi kitűzve volt,
Nem feleded mit az élet rád teherként pakolt.

Ahogy az oktalan állat sem felejti ...

Eloldja a lelkem egy érzés a tájon
Szemem megakad egy turbékoló vadgerle páron.
Ágról ágra csak röppennek nesztelen
s látom a pár egyike oly kedvtelen.

Lábát béklyó köti az ághoz
Nem húzza szíve már ehhez a világhoz
Lassan lecsüng ajkán a harmat cseppje
Rab madár lesz s nem szabad gerle.

Átalakul szárnya a tolla ...

Itt állok előttetek s mégsem vesz észre senki.
A hó fed el s mégis elillan mikor hozzáérek.
Az emléke szép volt: fehér és hideg, tiszta.
Magamba zárom és felidézem forró éjjelek unalmas percein.

De miért a sok érzelem?
S miért a kín a könny s a kitartás?
Hisz úgyis véget vet az egésznek az élet,
A remény foszlánya csak köd ...