Az életünk egy melankólikus zene,
néha ott eszi meg a fene.
Hullámok jönnek, mennek
de egy akkordot sem felednek.

Néha elcsuklik a hangunk,
megköszörüljük a torkunk,
de mindig tovább lépünk,
mert folytatni kell az életünk.

Olykor valaki felzokog,
de a zene enyhíti minden bánatát
és megleli az örök válaszát
s megízleli ...

Milyen ölni való ez a szó,
és ugyanakkor mindenkor jó,
mert általában mindent megoldó,
de kimondani meggondolandó.

Néha üres locsogás,
néha meg lelki feloldozás.
Az ember mondhatja szívből,
de mondhatja csak úgy viccből.

De ami a legszörnyűbb,
hogy ez a legnehezebb,
őszintén jogosan bocsánatot kérni,
és megérdemelten ...

Itt hagytál ismét,
elhagytál az imént,
de szemedben különös csillanás ragyogott,
hogy a szerelmet épp elhagyod.

Fájt? Neked jobban.
És én nem mentem tovább a nyomodban,
inkább leültem az úttestpadkára
és sírva vártam a feloldozásra.

Nem hagytam magam,
mert minden fontosabb,
mint te voltál,
de az arcod már ...

Mosoly, mely mindent eltakar
szél ami nagy port felkavar.

Hazug szó ami elárul,
susogó levél megsárgul.

Szeme villámokat szór,
tekintete mélyen megszúr.

Hangja eltipor,
szava meggyötör.

Barátság ami hazugság,
és földi gonoszság.

Lét, ami elmúlik,
és ezzel együtt minden elmúlik.

Boldoggá lettem. Általad, miattad, - Édesem!
Nem is tudom, miként kezdjem levelem.
Ám teszem, pedig magamnál sem vagyok, érzem.
Oly' boldog lettem, mint valamikor. Nem is tudom mikor.
De azt tudom, hogy most boldogságérzetem határtalan.

Drága kicsikém, amit kedves soraiddal okoztál,
Kimozdítottál a reménytelenség állapotából, - ...

Már régen láttalak szülőföldem,
Emlékeimben is veled ébredek.
Előttem lebeg romantikus képed,
Termőföldet tartó kecses lényed.

Reád gondolok, rólad álmodom,
Kósza emlékeimben kutatok,
Álmok, illúziók jönnek létre,
Irt, hoznak vágyakozó lelkemre.

Téged látlak mindig magam előtt,
A varázslatos színekbe ...