Szőlőtőkék mögül fehér virág látszik.
Az őszi Nap felé mutatja szirmait.
Csodálatos dália ami itt fehérlik.
Bár az idő már hűvös, a múlt nyarat idézi.

A Nap melege már elfogyóban.
Mézédes szőlőfürtök vannak a kosaramban.
Valaki csenget. Indulok azon nyomban.
A tél várakozik már a kertkapunkban.

Én a kozmosz gyermeke vagyok.
Nemzőm az éltető energia, a
Vörösen izzó, kápráztató napkorong,
Szülőanyám a vad, sötét éjek királya, temetők őre, a büszke fényű,
Százarcú hold.
E földi lét nekem csupán egy röpke pillanat.
Karmáim gyűjtőhelye,
Ahol a végtelen hátán vágtató zabolátlan lelkem mielőtt tovább
Repülne megáll, s ...

Dohányos ember, aki
még egy utolsót szív, pedig már körmére égett.
Aztán a hamutartóba nyomja, mi elfogyott: az élet,
de keze máris a zsebben kotorász, keres,
egy fél csomagra lel, mint jól képzett zsebes,
lelke megnyugszik, máris arra vágyik:
de jó lesz amikor rágyújt, az első slukkra áhít.

Dohányos ember, aki
az életet, a halát ...

Fekszem hanyatt a föld sötétzöld szőnyegén,
És merengve nézem a sötétkék eget;
Száll reám aranyos, ezüstös csillagfény
És koszorú gyanánt övezi fejemet.
Megfürösztém lelkem e sugárözönben,
Lemosott magáról minden földi szennyet,
S most ujjászületve a magasba röppen,
S keresi a mennyet;

Alszik az egész föld; mély és csendes ...

Hiába is dicséritek
A szép természetet!
Az tart legföljebb veletek,
Ki rosz gombát evett.
Szegény, szegény falusiak!
S kisvárosbéliek!
Mi élünk csak valódilag,
Mi boldog pestiek!

Lakásunk fényes palota;
Mindent találni benn,
Mit a mesterség adhata,
Hogy légyen kényelem.
Selyem, rugalmas pamlagunk
Lágy hintaként ...

Te ifjúság, te forgószél!
Ki szép virágfüzért
Sodorsz magaddal... e virágokat
Futtodban homlokunkra keríted...
Egy perc alatt
Ismét leröpíted,
S gyorsan tovább futasz.
Mi búsan álmélkodva állunk,
S kérdezzük: igaz-e, hogy nálunk
Valál? talán nem is igaz!