A szőlőtőkék mögül fehér virág látszik.
Az őszi Nap felé mutatja fehér szirmait.
Csodálatos dália az, ami fehérlik.
Bár az idő már hűvös, a múlt nyarat idézi.

A Nap melege már lassan elfogyóban.
Mézédes szőlőfürtök vannak a kosaramban.
Valaki csenget. Indulok azonnyomban.
A tél várakozik a kertkapunkban.

A reggel álmos fényébe,
az álom szelid kéjébe,
a napfény lágyan omlik be.
S ezzel a látszatsemmivel,

ezzel a csendes idillel,
a beszédes jeleivel,
a maga sok szépségével
lassacskán az ősz jön el.

A jövőnek szép reményit
Dúlja bennem a való,
S föltünendő napjaimnak
Fénye már borong s csaló.
Hé! ti veszni tért koromnak
tikosan költ csillagi.
Merre visztek? Vak hevemmel
Ki fog sorsot osztani?
Évek hogyha elhaladtak,
Vissza sem tekíntenek,
Másolatlan megy folyások
És azokkal mindenek.
De ti ...

Sok bajnak utána az ősz dalia
Csend-lakta honába kerűl:
Vészes fiatalkori napjaira
Néz vissza reménytelenűl:
Eltűntenek ifjukor és szerelem,
A vér-teli harcok, a győzödelem.

Fáradtan, elaggva, ez álmaiban
A harc s koszorúk fia él,
S bár álmain a komor ész köde van,
Még lelke busongni kevély.
A sírba letenni ohajtja ...

Mi leszel ha nagy leszel,
kérdé tengernyi ember.
Erre mást nem felelhetek,
csak hogy remélem ember leszek.

Mert számomra nem mind ember
ki az utcákon jár s kel.
Van ki papnak, szentnek való,
és olyan is ki bitófára adható.

Van ki megy a tömeg után,
és van ki a saját útján jár.
Páran hazugságban élnek
és néhányan halva ...

Leírni téged nem lehet,
lelked elvakítja szemem,
és kék szemeid tükrében
több ezer csillag fürdik meg.

E két szem kutat és keres.
De ó jaj engemet nem lel.
Kóborlok tovább és várok,
hogy szerelmem végre lásson.

És mindig mikor meglátom,
egyetlenegy szóra várok,
mely lelkem felrepítené,
s le, semmi se ...