Itt, hol e bujdosó csermely
A bús bükben tévedez,
S búslakodó énekemmel
Csak a kőszirt epedez,

Megjelensz, ó kegyes lélek!
Epekedő szívemben,
S hív kebledbe visszatérek
Forró képzeletemben.

Ha a bús hold sugárai
A vizeken reszketnek:
Bágyadt szemem záporai
Csak téged emlegetnek;

Ha ...

Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz
Majd szikratűz a szembe, hogyha győz,
S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán

Ne sírj értem, ha már nem leszek,
Hisz a túlvilágon is barátaim közt leszek.
Minden kis jószág kit eddig gondoztam,
Eljön hozzám, ha üt az óra.
Dörömböl és ugat, örömmel fogad,
Én megölelem őket szorosan...
Milyen nagy nap lesz ez,
Amikor barátaim üdvözölnek.

Letéptem ezt a hangaszálat, már tudhatod, az ősz halott.
E földön többé sose látlak,
Ó idő szaga hangaszálak, és várlak téged ,tudhatod.

Verset hogy miről írjak azt még nem tudom,
mert szívem üres, mint az őszi Balaton.
De ha majd jön a nyár, újra megtelik
de előtte tél lesz, majd tavasz következik.

Bársonyos reggel köszöntsön Téged,
Gyönyörű álmod még ne érjen véget.
A nap simogasson, mintha ott lennék nálad,
Mintha én simogatnám gyöngéden a vállad!