Váratlanul ért,
hogy csodálhatok még
eleven tündérkönnyeket
márciusi fa éledező ágán,
rügyező gallyakon üde,
ragyogó esőcsöppeket...
és az, hogy mégis,
mégis gondoltál rám,
megmelengette szívemet.

Csak szavakat írok neked,
és messziről küldök hozzád
életjeleket,
oly távolra nem röpíti a szél
néma gondolataimmal az
érintésemet...
Pedig
jó lenne puhán megsimítani
mindennapoktól törődött
kedves arcodat,
jó lenne, ha hallanád
lelkemből neked kottázott
őszinte dallamaimat.

Ültem a peronon s merengtem magamban;
Majd egy lány szoknyája libbent el előttem.
Egy gyönyörű lány, ki pettyes kalapban
Haladt felém; s azt hittem megőrültem.

Hosszú combjain megcsillant a napfény,
Elsuhant előttem könyvvel kezében,
Valamit éreztem, mintha tán szebbé
Változtam volna csillogó szemében.

Lepihent egy padra, arcán ...

Szívem, s lelkem ismét kihalt;
Megint nincs miért küzdenem.
Belülről érzem a vihart,
Mely bennem tombol szüntelen.

Falba verném fejem – nem félteném!
Kiáltanék, de elcsuklik hangom.
Bármily szép lány rohanna most felém,
Elküldeném; engem ne akarjon!

Magam sem értem, hogy mért könnyezem;
Ez is csak egy a többi más ...

Billegek egy sziklaszirten állva,
S merengek az üres mélység felett.
Eldöntöttem, hogy nem leszek gyáva;
Csendben leugranék, de nem merek.

Az emlékeim most leperegnek:
Minden jó és rossz, ami eddig ért.
Az angyalok magasba emelnek;
Talán hálás leszek nekik ezért.

Billegtem egy sziklaszirten állva,
S merengtem az üres mélység ...

Harmat lepte fűben, nyári hajnalon
Csak nézem, amint föléled a Nap
És fekszem csendben árva domboldalon
Arra várva, hogy megpillantsalak.

Körbenézek e tarka-barka tájon;
Lágy szellő érinti meg testemet.
Becsukom szemem, nem hagyom hogy fájjon
És képzeletben megérintelek.

Majd bárányfelhők suhannak az égen;
Számolom őket és a ...