Drágám, tudnod kell mit érzek, amikor fogod a kezem,
s a szemedbe nézek.
Drágám, tudnod kell, csak rád vártam,
ebben a zűrös, zavaros világban.
Drágám, tudnod kell, hogy megtört az élet,
és már nem tudom hinni a meséket.
Drágám, de Benned, szeretnék hinni,
és az életemet Terád bízni!
Kérlek, vigyazz rám, fogadd el a ...

Ha ez a kis ösvény
Tefeléd vezetne-
Elmennék én rajta
Sűrű, mély erdőbe...

Ha ez a kis patak
Felőletek jönne-
Elmennék én oda:
Patak forrás-tőbe.

Ha ez a fénysugár
Szemedből ragyogna-
Mennék s kérve kérném:
Ragyogj rám ragyogva...

Ha ez a kis virág
Szerelmünkért nyilik:
Mondom, hogy csak ...

Sokáig álltunk
összekapaszkodva,
mozdulatlan.
Köröttünk mélyen
dörömbölt a csend,
mi zakatolt, csupán
a szívverés
ritmusa odabent.
Érezni kezdtem,
ahogy szereteted
sugárzik belém,
ujjongva éledt lelkem,
hisz utat nyitottál felém...
A néma mozdulatból
új erő születik,
minden, ami rossz,
hirtelen ...

Fentről mosolyogtam rád,
s te lentről nézted,
ahogy integetek,
majd ujjammal egy mosolyt
rajzoltam a levegőbe neked.
Élénken csillogott a szemed,
mikor formáltad ajkaddal a szót:
\'szeretlek\', s tenyeremre rátetted
tenyered... így végül is
nem volt más köztünk,
mint a vonatablaküveg.

Már értem: kerülnöd kell,
mert mámor vagy és repkedés -
önmagadba kötött menekülés,
az ellened ébredő világban.

De - ahogy a
kisöpört por szállingózik vissza,
majd visszamenekülsz Te is
az elkorhadó keresztre,
a meredtre őrzött hajnalba.

Már értem: Te vagy a
kiengesztelhetetlen vég -
csak ebbe kapaszkodhatok még

Valahol messze állsz
egy piramis tetején.
Ruhád redőire homokot
szórt a szél.
Arcod fehér, szemed kék,
ealahol a láthatáron a sivatag és az ég
összeér.
A magasságok papnője lettél.
Nekem már nem fénylik,
csak a fekete remény.
Mit várhatok,
merő esztelenség.
Felérni hozzád én?
Nem él aki vár!
Él aki ...