Könnycepp gördul arcokon,
Távol, s messze vagytok már nagyon!
Könnyáztatta virág és koszorú sírotokon,
Soha nem múlik el az én bánatom.

Mindig gondolni fogok rátok míg élek,
Nem feledem szerető szívetek.
Velünk lesz majd jóságos lelketek,
Erre gondolok, s talán majd boldogan élhetek.

Szerető szívetek nem dobog már ...

Kölnivizem hozzon életet e házba,
Reád hullt harmatja válljon áldásodra.
Tiszta érzésekkel teljen meg a lelked,
Feltámadt Megváltónk ezt üzeni néked.
Vérének harmatja eltörölte bűnünk,
Feltámadt szent teste a mi üdvösségünk.
Meghintlek most a tisztulás vizével,
Illata áradjon, mint feltámadás fénye.

Kinyílott az aranyeső, ibolya és jácint,
Szép tavaszi virágillat a lányokhoz csábít.
Kisvirágok lehelletét elhoztam tenéked,
Illatos cseppjeit permetezve mérem.
Hulljon hát a harmat a legszebb virágra,
Ennek a háznak gyönyörü lányára.

Levetkőzik a csend
bennem,
sóhajom feléd
indul.
Te épp a
tegnap álmát
gyűröd
az örök némaság
takaróján.
Paráznaságommal
bújok zsebedbe,
majd felkúszok
szádhoz és cseresznyeízt
csókolok rá.

Behunyom a szemem,
Tátva marad szám-
Hát nem a boldogság
Köszöntött reám!
Hiányzom-e,kérdi,
Bizony hiányzol!
Elmenjek-e hozzád,
Vendégül látol?
Vendégül látlak én,
Megágyazhatol-
Szívem közepében
El is lakhatol.

Újra könnyek mossák tisztára arcomat
És egy csoda erejéig egy kis patakká összefolynak.
Utad akármerre is fog kanyarogni,
Bármerre járj, a kis patak lépteid nyomát fogja mosni.

Sóhajok százai, mik ajkam elhagyják
Lágy szellővé kerekednek, útra kelnek mert megfogadták,
Hogy ha sírva találnak, megsímogatnak,
Ölelnek, hozzád bújnak, ...