Jégcsap a lábam,
Remeg az állam,
Ha messze mész tőlem
Szomorú a Nap is

Eltakarja köd is
Csúfot űz a szél is
Lökdös és taszít:
-Gyáva voltál ma is.

Boldog szívvel várom a jövő havazást csendes, őszinte örömmel,
bennem a régmúlt budatétényi gyermekkorom ötlik fel.
Magam előtt látom, ahogy apámmal húzzuk a szánkónkat
és topogva, csoszogva tapossuk együtt az utcai havat.

Akkor is örültem a télnek, a szép, csillogó, fehér hónak,
de most már igencsak szükségét látjuk a ...

Ha majd minden kiskapu
Nyitva lesz, felesleges
Dolog lesz a nagykapu!

Minek kapu, minek az?
Akár kicsi, akár nagy:
Nem közelit, elválaszt.

Elválaszt és kirekeszt,
Pedig csak jót akarok -
Jót akarok, higgyed ezt!

Hozom a komatálat,
Az emberi szeretet -
Ezt hozom a komának!

Elmentél, s én még érzem húsodat
Körmeim alatt a véred megragadt
Simogatnálak de nem teszem,
Mert uralkodik rajtam a félszem
Félek újra bántanálak, elveszítenélek,
De így, most, nincs mit vesztenem
Elmentél és Már nem vagy velem,
A fájdalom, s a kín megesz eleven.

Várom kopogásod, hallom susogásod,
Nem jössz tudom, és ez fáj ...

Ha az égen a csillagok már hunyorognak,
Kiborult parazsak csuda égi mezőn.
Kicsi angyalok jönnek elő, seperészni:
Idején van az égen a hajnal- idő.
Pityereg csak a gólyafi, álmosan ébred.
Mit eszünk? Az ebédem? A béka-kajám?
Szapozázza a kérdezeket, csak a vége:
Hova ment? Vajon hol van az én anyukám?

S ha kezemre hajtod
Arcodat,
Mélázó tekinteteddé
Válok majd.
Szemed tükrében
Fürdetem
Minden mosolyomat.
Lágyan ringatózó
Mélységes utamban
Majd szeretni vágylak,
Míg lehet
Haza várlak,
Zajtalan szívembe
Rabtalanul zárlak.
S csak adom,
Mit kérsz,
Csendes hajnalokat,
Gyengéd ujjaim között ...