Láthattál álmaidban gyakran:
oltár elé veled haladtam,
te asszony voltál, én urad,
míg én ébredve, őrizetlen
órákon szádról gyűjtögettem
a számlálatlan csókokat.

A tiszta öröm hordozója,
mit átéltünk, pár gazdag óra,
tűnő gyönyörként száll tova.
Mit ér az élvezet, ha szádon
a legforróbb csók is csak álom,
s ...

Hol vagy te álom, melyet kergetek,
Hol vagy te lélek, kiért élhetek?

Mért nem jössz el, váratod szívemet,
miért gyötröd így, fájó lelkemet?

Életem üres, s nem élhetem,
Nélküled nem, nem kell már így nekem.

Nélküled nem, nem kell mi hátra van,
Életem sem, mert így hasztalan.

Jöjj hát el már, s boldogítsd ...

Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.
Ülnél a horognál,
engemet kifognál.
Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.

Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.
Vagy hintód, mely ölében
útra vinne szépen.
Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.

Bár volnék én arany,
szolgád untalan.
Kiadnál ...

Levágtam egy szelet kenyeret,
S rákentem egész szívemet.
Igy kináltam fel neked,
Egy hűséges életet.

Odaadtam az utolsó falatot,
És azzal tested jóllakott.
Eldobtad azután lelkemet,
A kutyáknak hagytad maradék testemet.

És nekem fáj a vég,
Hogy vérem igy folyik el,
Hogy a mohó ebek,még
A lelkem is csontostul falják fel.

Hegyeken keresem lelkedet kedvesem,
De nekem nem terem
E helyen szerelem.
Te velem egyszer sem kergetted
E fellegeket remegve,
Lelkemet tettem lelkedhez cseppekbe.
El kellett engednem szeretett kezedet,
De ne legyen neked keserved,sebed,
Tegye lelked verembe egyszer
Eme be nem teljesedett,
Elfeledett szeretet.

Szeretem a tested, mely izgató,
Szeretem a lelked, mely hasonló.
Szeretem a lényed, mely örökké élteti bennem a létet,
Hogy érdemes élnem érted.
Szeretem a szemed, mely örökké mereven néz s kérlel: Segtíts!
Nem tudok!
S mit is mondhatnék még Neked?
Érted eldobnám életem, s mindent mi kell nekem,
Mert lelkem benned él!