Szép reggel az asszony: pihenést lehellő
Arca szelíd hajnal, friss hajnali szellő,
Puha gyenge harmat, gyümölcs üde hamva:
Szava ridó-ének mélyebb fuvodalma.

Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd
Kivűl a boldogságot körömön,
Nem hordanál mindent, mi benned édes,
Világ elé s mindent, mi keserű,
Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. -
Óh, nő, mi végtelen szerettelek.

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy, én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy
Csak hogy lényink egyesüljenek.

Ha leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha leányka, te vagy a pokol, hogy
Egyesüljünk én elkárhozom.

Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni,
Ádám fejéből vette volna.
Ha rabszolgájává, a lábából.
Ámde oldalából vette, mert élettársává,
egyenlő párjává akarta.

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
S tavaszi zápor fuszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg.
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fál: az ido ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy ...