Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent!

Délután néha a háztető
velünk szemben
olyan furcsa színű lesz.
Süt a nap
és az ég se kékebb, mint máskor,
de a tető nem vörös,
nem barna,
nem is lila,
hanem messzeség-színű.
Ki kellen repülni az ablakon.
Át, oda, messze.

Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz
Majd szikratűz a szembe, hogyha győz,
S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán

Holott a semmi van jelen,
a világ azért tovább lüktet,
az erek szállítják a vért,
a kéz csomót köt, kulcsra zár,
gyufát gyújt és megágyaz éjszakára.

Meg kell tanulnom nélküled élni,
Tőled többé semmit sem kérni,
Meg kell tanulnom nélküled álmodni,
Szerető szívedből örökké távozni,
Meg kell tanulnom nélküled mosolyogni,
Kezedet már meg nem fogni,
Meg kell tanulnom nélküled élni,
Pokol tüzében nélküled égni,
Meg kell tanulnom nélküled álmodni,
Szép álmokból többé fel nem ...

Azért élek, hogy élhessek.
De hogyan éljem élve az életem
Ha élettelen életterem.
Hisz ezáltal önmagam is az élőből mely VOLTAM
Már csak élő élettelen VAGYOK,
Majd pediglen élettelen élővé LESZEK.