Vajjon örökre így maradnak
Kidalolatlanul, rejtetten
Dalai a hű, bánatozó,
Napverte, bús, magyar nyaraknak?

Itt a néma kínszenvedésnek
Makacs ajka minden beszántás,
Elhamvadt könny a szik-föld pora
S minden nyár-nap egy halott ének.

Ki ért a halott-támasztáshoz,
Ki érti a jajos barázdát
S ki érti az ős, nyári ...

Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz
S gazdag pillangó-szárnyakat adott,
Szavak, »szárnyatok bársonyára
Szedegessetek violaszagot,
Midőn felröpködtök Őt dicsérni.

Ő volt honjában legbujdosóbb magyar,
De fényküllőzött fél magyar eget
S elhagyhatták remények, Lillák,
E bús legény tréfált és szeretett
S dalolt, mikor már sipolt a ...

Csámpás, konok netán ez a világ
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.

Hadd halljék végre olyan magyar szava,
Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
De kihez bús Hunnia szíkjairól
Sírjáig eljut, lázítva, ...

Van e háznak rózsabokra,
Nyúljék élte sok napokra,
Hogy virítson mint rózsaszál,
Megöntözném: ennyiből áll
A kis kertész fáradsága,
Piros tojás a váltsága.

Húsvét másodnapján régi szokás szeirnt,
Fogadják szívesen az öntöző legényt.
Én még a legénységhez igaz, kicsi vagyok,
De azért öntöző legénynek mégiscsak felcsapok.
Esztendő ilyenkor megint csak itt vagyok,
Ha e locsoláért piros tojást kapok!

Én kis kersztély legyény vagyok:
virágokat locsolgatok.
A minak, hogy erre jártam,
egy szép rózsafát találtam,
én azt hervadozni láttam.
Rózsa ne hervadjon,
szabad-e locsolni?