Ha,
évek marta sebek, soha sem gyógyulnak,
időről időre újra összezúznak.
Arcunk viasza egyre jobban reped.

Érzéseid csokra, teret nyújt a múltnak…
esélyt kéne adni új közös utunknak.
Létünk összeforrt, már aligha enged…

Ha a boldogság is kevés… lángok miképp gyúlnak?
Vágyaink a végén szakadékba hullnak.
Eldönteni mindezt, főszerep:
a Tied.

Ha…
kinőnénk a jelmezt, ránk kúszna az élet,
tártkarokkal várna mindaz, ami éltet.
Ízlelni kell, fonódni, míg a létünk enged!

Nincs örökké semmi, elmúlik mi fénylett,
tova lesz minden, elenyész a lélek.