Napfénytől szikkadt lábnyomodban járok, apám.
Mit magad mögött hagytál mélyen utad során.
Kiitta már belőle a fény az idő poshadt vízét,
Csak emlékek őrzik az elapadt forrás édes ízét.

Elfeslett bakancsod mintájában még mindig duzzad az erő,
Az eltaposott gyom csak itt-ott félve bújik elő.
Nevedhez híven felvértezve harcoltál őseid nyomdokán,
Sziklaököllel hagytál jelet sorsod homlokán.

Rosszkor születtél. S talán egy rossz helyen.
Nem volt kegyes hozzád a történelem.
Akaratodban megedzett pengéddel mégis utat mutattál.
Hát köszönöm neked. Köszönöm, hogy így is apa maradtál.

Mert gyermekként megélve ,ezek oly szép csaták voltak.
Fakardom előtt a sarjak, gyengén meghajoltak.
S mint győztes vitéz, a vert had előtt állva,
Tűztük ki zászlónkat a romos homokvárra.

Hát így élsz ma bennem. én így emlékezem.
Gyermekemmel jómagam,most én is felvértezem.
Átadom a mosolyod, a hangos vezényszóig.
S elfoglaljuk a vén akácost, a buzogányos tóig.