Életedből most kilépett,
azért nem áll meg az élet
szomorúság az arcodon,
némává tesz a fájdalom.

Keresgélem a szavakat,
enyhíteném bánatodat
a kínzó fájdalom könnyei
próbálnak meg utat törni.

Lelked részét elvesztetted,
darabokra hullt életed.
Úgy hiszed, nincs vigasz többé
fáj a lelked mindörökké.

Mert a sorstól pofont kaptál,
rózsa helyett tövist fogtál
az élet ad, és sokszor elvesz
holnaptól már biztos jobb lesz!

Az idő enyhít a bánaton,
csökken lassan a fájdalom
mert az ember,… bár fél szívvel,
újra ébred reménységgel.