Mint dér lepte gaz, kopár üres telken,
olyan jéghideg, fagyos most a lelkem.
Halványszürke borús, ködös, ég alatt
didereg az előtörő gondolat…

…néhány fa, még tartja súlyos levelét
ködös könnyek rajta, fényes nehezék.
Sűrű felhő mögé bújik bágyadtan
a napsugár, ha kitekint fáradtan.

Zsibbadt élet, amely lassan tovaszáll,
álmok, miket utolér a fagyhalál.

…Ereszkedik az alkonynak homálya
levél mozdul, hol színe, hol fonákja.
Köd szitál a váltakozó levélre,
pók hálója kapaszkodik beléje.

Ha olvad a fagy, majd felenged a jég,
érzem, hiszem lesz még, ami csodaszép.
Tán’, a remény dallama száll a szélben…
enyhe olvadás a zúzmarás télben.